• 2013. 02. 22.

    I. Székelyföldi Fotó biennálé

    «« vissza
  • Kovács László Attila, a kezdeményező, a sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum Fotóklub elnöke a legfontosabbnak azt tartja, hogy a Biennále által nem tűnnek el a süllyesztőben azok a rendkívül értékes képek, amelyek Székelyföldről készülnek, ráadásul nem csupán helybeli fotósok szemével. Hiszen fontos szempont egymás mellett látni és láttatni ugyanazt a helyzetet egy helybeli, egy amerikai vagy éppen egy lengyel vagy japán fotós szemével. Kiemelte: „Nagyon örülök, hogy a két megye vezetősége felkarolta a kezdeményezést, az évek múlásával nemcsak művészeti értékek megőrzésében és a székelyföldi értékek dokumentálásában jeleskedhet a fotó biennále, hanem kétévenkénti kordokumentumai sajátos és egyedi módon rögzíthetik a régió változásait.”
        A székely megyék együttműködésének gyümölcseként megrendezett biennálék méltó kezdést biztosítanak az egész régióra kiterjedő Székelyföld Napok rendezvénysorozatnak, amelynek célja a székely identitástudat erősítése, a székelyföldi kulturális értékek népszerűsítése mind a lakosság, mint pedig az idelátogató vendégek körében.További információ a pályázat kapcsán és a nevezési lap letölthető a www.kultkov.ro, a www.sepsiszentgyorgy.info, valamint a www.aafro.ro oldalakról.


    Pályázati kiírás:

    Kovászna és Hargita Megyék Tanácsai, a Camera Club Siculorum Fotóklub, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Hargita Megyei Kulturális Központ meghirdetik az I. Székelyföldi Fotóbiennálét, a Romániai Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének védnökségével.

    Az I. Székelyföldi Fotó biennále szervezői az alábbi kategóriákat határozták meg:

    A. Székelyföld értékei kategória (a felvétel kizárólag Székelyföld területén készülhet, témája lehet: építészet, népviselet, ünnepek, hagyomány, szokások, stb. A képeknél kötelező megjelölni a készítés pontos helyét és idejét. A beküldött képeket az alapvető képjavításokon kívül (gradációs görbék, színegyensúly, fényerő/kontraszt, színezet/telítettség, szépia stb.) nem lehet manipulálni. A kép egyes részleteinek módosítása nem megengedett. A zsűrinek jogában áll bekérni az eredeti felvételt.

    B. 
     Fekete - fehér fotó kategória (a felvétel lehet: portré, természet, állatvilág, makro, akt, stb. a képeknél kötelező megjelölni a készítés pontos helyét és idejét)

    C.
      Színes fotó kategória (a felvétel tartalmazhat: portré, természet, állatvilág, makro, akt, stb. A képeknél kötelező megjelölni a készítés pontos helyét és idejét)

    RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK:

    - Bárki részt vehet a pályázaton, életkortól és foglalkozástól függetlenül, kivételt képeznek a zsűri tagjai.

    - A pályázatra kategóriánként maximum 4 képpel lehet nevezni, egy felvétel csak egy kategóriában szerepelhet.

    - A pályázatra a képeket digitális vagy digitalizált felvételként. jpg formátumban kell beküldeni.

    - A képfájlok elnevezése a következő sorrend szigorú betartásával kell történjen: Családnév Keresztnév_kategória_sorszám_kép címe (a pályázó családneve és keresztneve egybeírva). Példa:
    Szigmond Attila_A_01_Teli_Reggel .jpg

    - A fotók hosszabbik oldala maximum 7087 pixel lehet vagy nem haladhatja meg a 40 x 60 cm méretet.

    - Egy kép fájlmérete nem haladhatja meg a 10 Mb.-ot. Egy küldemény terjedelme nem haladhatja meg a 15 Mb.-ot, ha szükséges, a képek több levél külön mellékleteként küldhetőek.

    - A pályázónak teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal kell rendelkeznie a beadott pályamű fölött. A szervezők nem vállalnak felelősséget az ezek hiányából eredő jogvitákban.

    - A pályázók
     nevezési lap kitöltésével nevezhetnek be, amelyet a szervezők bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére: letölthető a www.kultkov.ro, www.sepsiszentgyorgy.info, valamint a www.aafro.rooldalakról. A nevezési lapon szereplő információknak egyezniük kell a fényképek címében feltüntetett adatokkal.

    - A kitöltött nevezési lapot a képekkel együtt e-mailben lehet beküldeni a
     fotobienale@gmail.com  címre, vagy csomag formájában CD-én is beküldhetők a következő címre: Camera Club Siculorum, 520060 Sepsiszentgyörgy, Domb utca, 15 szám, 27 tömbház., 28 lakrész

    - A benevezést a szervezők csak a nevezési díj befizetésének pillanatától tekintik érvényesnek. A nevezési díj 50 RON, ennek befizetésekor kérjük megjegyzésként feltüntetni a pályázó nevét, esetleg e-mail címét. A fizetés történhet banki átutalással a
     RO30RNCB0124127523090001 számlaszámra vagy PayPal rendszerben – 11 euro - fotobienale@gmail.com

    - A zsűri döntése végleges és nem vitatható.

    - A kiállítás megfelelő népszerűsítése érdekében a képeket a rendezők szabadon, szerzői jogdíj fizetése nélkül, de
    a szerzők nevének feltüntetésével felhasználhatják. A szerzők a kép beküldésével tudomásul veszik a pályázati feltételeket.

    A fenti feltételek bármely pontjának meg nem felelő pályaműveket a szervezők kizárják a versenyből. A feltételek el nem fogadása automatikusan kizárja az alkotót a pályázatból a nevezési díj visszafizetése nélkül.

    A kiállításra bejutó képek nagyításának költségét a szervezők vállalják. A kiállítás május 10. én nyílik meg a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. Minden nevezési díjat befizető szerző a bejutástól függetlenül a kiállítás anyagából készült katalógust kap.

    PÁLYÁZATI NAPTÁR:
    A képek és a nevezési díj beérkezésének határideje: 2013. április 20.
    Zsűrizés: 2013. április 25.
    A kiállításra beválogatott munkák megnevezése: 2013. április 30.
    Kiállítás-megnyitó és díjkiosztás: 2013. május 10.Katalógusok kiküldése: 2013. július 15.-ig

    DÍJAZÁS:
    Kategóriánként:

    I.díj – 3000 ron
    II.díj – 2000 ron
    III.díj – 1000 ron
    Kategóriánként:
    1 db AAFR arany
    1 db AAFR ezüst
    1 db AAFR bronz
    6 db AAFR kékszalag
    Legjobb szerző - különdíj

    ZSŰRI TAGJAI:

        Nagy Lajos EFIAP/g, EPSA, MAAFR - Kézdivásárhely, a zsűri elnöke
    Ádám Gyula - Csíkszereda
    Balási Csaba EFIAP/g - Csíkszereda
    Kovács László Attila - Sepsiszentgyörgy
    Török Gáspár EFIAP - Marosvásárhely

    Bővebb információk: 
    László Attila (0745-359954), kovalkl@yahoo.com

  •