• 2014. 09. 24.

    IV. Mozsika Népzenei Tábor - beszámoló

    «« vissza
  • A tábor keretében a résztvevők kiscsoportokban népdaltanuláson, illetve az említett hangszereken történő népzene-tanuláson vettek részt.

    A rendezvény első napjaiban a résztvevők egyesével, vagy hangszerek szerint elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanultak népzenét, amelyet követően a tábor további napjaiban egy-egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolták az együttesben való zenélést. A tábor során a résztvevők széki (Kolozs megye) népzenét tanultak.

    Azon résztvevők, akik nem hangszeren tanultak népdaloktatáson vettek részt.

    A résztvevők szakmai ismereteinek elmélyítése céljából a tábor során két szakmai előadásra is sor került: 2014. augusztus 25-én, hétfőn este Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa tartott érdekfeszítő előadást székről, augusztus 27-én, szerdán este pedig Nagy-Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház vezetője tartott előadást a Mátyás király mesékről.

    A szakmai programok mellett kézműves tevékenységre (mézespogácsa-írás) is sor került.

     A hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon történő oktatást a sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai, valamint Bartis Zoltán vezették le, népdalokat pedig István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatott. A mézespogácsa-írást a vendéglátó egység vezetője, Horovitz Zsuzsa mutatta be és vezette le.

    Kiegészítő programpontként a résztvevők a nap folyamán népi- és társasjátékokon vettek részt, amelyeket a szervező intézmény munkatársai vezettek le.

    A tábor során szerzett ismereteket a résztvevők a tábor zárónapján egyéni, illetve közös előadás keretében mutatták be egymásnak, illetve a nagyközönségnek (elsősorban a résztvevők hozzátartozóinak).

     A tábor eredményei a következők:

    - 31 résztvevő;

    - a résztvevők által a Szék népzene megismerése;

    - jövőbeni népi zenekarok létrejöttének elősegítése;

    - mintegy 10 széki népdal megtanulása;

  • Fotógaléria:

  •