• 2015. 07. 22.

    A MESÉK SZÁRNYAIN – interetnikus mesetábor Csernátonban!

    «« vissza
  •     A közös játékok, a kis csapatos feladatok, mesebarangolások, a kalandtúrák, az esti mesék, mind-mind azt a célt szolgálták, hogy a népmesék segítségével ezek a gyermekek közelebb kerüljenek egymáshoz.A gyermekek kis csapatokat alkotva, címereket és zászlókat készítettek el, fantázianeveket adtak maguknak. Így lett, hogy a Bűvös Macskák, a Arany Almák, az Almarózsák, a Táltos Orcálók és a Vörös Pegazus hitükkel, bátorságukkal és kitartásukkal visszaszerezték az elveszett meséket, meggyengítették az Ika vári sárkány erejét, majd legyőzték azt, facsemetéket ültettek, hogy meseládát szerezhessenek, amit aztán a Haszmann Pál Tájmúzeumban meg is festettek. Meghallgatták az sárkánykígyó legendáját, körbe járták a múzeumot, hogy aztán felkutassák és megfejtsék, hogy is éltek a „régi emberek”. Elkészítették a mesetarisznyát, a varázslabdát, batikoltak pólót maguknak és mindeközben töretlenül és szorgalmasan varrogatták a közös mesetakarót, amiben kis lelküket fércelték össze, valamint egy közös, jobb jövő reményét, ahol egymást elfogadva, békességben és szeretetben lehet együtt élni. Köszönjük a lelkesedést, a jelenlétet és a közös élményeket!

  • Fotógaléria:

  •