• 2024. 07. 09.

    Módszertani kézműves és néptánc műhelymunka Csernátonban

    «« vissza
  • A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának közös szervezésében, idén július 1-5. között immár tizenkilencedik alkalommal került megszervezésre Csernátonban a Módszertani kézműves és néptánc műhelymunka, amelynek célja az erdélyi pedagógusok szakképzése, egy-egy tájegység táncos elemeinek oktatása annak érdekében, hogy helyesen adják át azokat a következő generációknak.

    Az új – táncos és kézműves – élményekre vágyó táncoktatókat, tanítókat, pedagógusokat ebben az évben a szilágysági táncok és énekek világába kalauzolták el a szakirányítók, Cserey Both Zsuzsa és Both József. A táncok megtanulása, gyakorlása és azok módszertana mellett Prezsmer Boglárka vezetésével drámajátékokon vettek részt a táncosok, de Kolozsi Ildikó irányításával nemezelésre, Szász Etelka vezetésével gyöngyfűzésre került sor, míg Végh Éva a hímzés rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket.


    Az öt napos műhelymunkán előadásokból sem volt hiány: hétfőn, Kinda István néprajzkutató, Hagyományos népi mesterségek jelenkori gyakorlásáról, azok újkori körülményekhez való igazodásáról beszélt a hallgatóságnak.


    Both Zsuzsa szakmai vezető a játék szerepéről beszélt egy közösség életében, szerdán Both József, a tábor másik szakmai irányítója a tájegységek táncbeli különbözőségeiről beszélt, csütörtökön Imreh István a társastáncok eredetéről nyújtott ismeretterjesztést.

    A táncoktatások és énektanulások alatt, valamint az esti táncházakban Ábri Béla, Horváth Tas és Csoboth Lehel húzta a talpalávalót.

    Támogatók: Communitas Alapítvány, RMDSZ
    Partner: Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Kovászna megyei Csutak Vilmos Pedagógusok Háza 


  •