• 2011. 10. 17.

    Mi utána jártunk! – a Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó beszámolója

    «« vissza
  • A találkozó plakátján és programfüzetében meghirdetett 25 előadás helyett, a nagyszámú érdeklődésnek köszönhetően 28-at játszottak. Az előadások nagyrésze a Cimborák Bábszínház 70 férőhelyes stúdiótermében zajlott, átlagban 85-90 nézővel. De a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében és a Szakszervezetek Művelődési Házában is telt házzal játszották az oda tervezett előadásokat.
    A Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ együttműkődésének eredményeként létrejött találkozó célja volt lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, a szakma fejlődésének elősegítésére. A találkozón bemutatkozási és tapasztalatszerzési lehetőséget kaptak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző bábszakos hallgatói.
    Bereckben és Zabolán vendégszerepelt a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata. Buda Ferenc, Kossuth díjas költő szövege alapján, Rumi László, Blattner Géza díjas rendező által színpadra alkalmazott Csillaglépő Csodaszarvas című előadással. Ez az előadás már szerepelt a 2009-ben megrendezett Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó programjában, de a sepsiszentgyörgyi közönség kérésére, a szervezők újra meghívták. A találkozó alatt a kőröspataki iskola is fogadta a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház, Kádár vitéz legendája című előadását.
    Az esti szakmai beszélgetések tematikái, a bábszínház kapcsolatát, viszonyulását taglalták más művészeti ágakkal (pl. mozgásművészet, zene, képzőművészet, bábirodalom és bábkritika, idő- és téralkotás), minden esetben egy-egy meghívott segítségével. Az adott nap tematikus beszélgetését követően az napi előadások értékelései következtek. A találkozó szakmai zsűrijét Simó Enikő, képzőművész, Vincze László kolozsvári bábos szakember és Nagy Enikő dramaturg és tévés szakember alkották. A zsűri minden esetben építő kritikát gyakorolt, elsősorban az előadások értékét és pozitívumait hangsúlyozták. Az előadásokról, a szakmai beszélgetésekről folyamatosan készültek írások, - három dramaturgiát tanuló kolozsvári egyetemista, Avram Laura, Bodor Emőke és Deák Katalin tollából -, amelyek felkerültek a találkozó blogjára a http://cimborakbabostalalkozo.blogspot.com/.


    A vasárnapi, záróbeszélgetésen, ahol a találkozó értékelése és az erdélyi bábosszakma jövője került terítékre, felmerült erdélyi bábos céh létrehozása és egy nemzetközi fesztivál megszervezésének a gondolata.
    A nagyszámú érdeklődés és a szakma értékelése arra enged következtetni, hogy Sepsiszentgyörgyön, Kovászna megyében igény van a bábszínházi előadásokra, a hasonló jellegű találkozók megszervezésére.
    Péter Orsolya

  • Fotógaléria:

  •