• KMMK könyvek

  • Tündérország napszámosa

    Benedek Elek-olvasókönyv

  • Benedek Elek születésének 150., halálának 80. évfordulója alkalmából készült olvasókönyv egyben emlékkötet is, melyet szeretettel nyújtunk át mindazoknak, akik a Kisbaconban született és elhunyt jeles író, költő és kultúrszemély élete és pályája iránt érdeklődnek.
    „Honatya akarok lenni, Székelyországot Tündérországgá fogom varázsolni, csak egyszer ott legyek, ott! Nincs más programom.”-ezzel a mondattal indult Székelyföldet képviselni a budapesti parlamentben Benedek Elek, akinek rendkívüli munkabírása messze híres volt. Jelen kötet szövegeiből, úgy véljük kirajzolódik egy összetett Benedek-portré: a szűkebb pátria és az időtálló értékek iránti hűség, az álmodott és remélt Tündérország szellemi napszámosának arcmása.
    A teljesség igénye nélkül, de az arra való törekvéssel megalkotott olvasóköny annak a látásmódnak képezi a keresztmetszetét, amely 2009-ben Benedek Elek alakját és munkásságát a figyelem előterébe állítja, szak-és szépírók, valamint az irodalommal értő módon foglalkozó diákok szemszögéből és értelmezésében. Ezt a mozzaikképet csak gazdagítani tudják a kötetben szereplő, kevésbé ismert Benedek-publicisztikák és fotográfiák.
    Kívánjuk, hogy olvasóközönségünk hasonló figyelemmel és beleérzéssel olvassa e könyvet, mint amilyennel Benedek Elek nemzetnevelő munkásságát végezte. Tanításának megfelelően e kötet üzenete sem lehet más, mint amit a nagy ember, író-költő az élet céljaként és tétjeként elérni remélt: a széles látókörű műveltség, a nyitott szellem diadala a múló idő és a mindennapok lelki-erkölcsi koloncai fölött.
  • A Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ közös kiadványa.
    Sepsiszentgyörgy, 2009.
    ÁRA: 65 RON
  • Gyerekszemmel

    Benedek Elek 36 meséje

  • E könyv ötlete mintegy folytatása a József Attila 27 verse című hasonló koncepciójú kötetnek, amikor is a Bod Péter Megyei Könyvtár illusztrációs rajzpályázatot hirdetett meg. A 2009-es Benedek Elek emlékévre megjelent könyv képi anyagát szolgáltató rajzok ezúttal a gyerekek által szabadon választott mesejeleneteket illusztrálnak. A háromszéki képzőművészekből álló zsűri a pályázatra beküldött több mint 1000 rajzból 62 munkát választott ki díjazásra, de ezeken kívül számos gyerekrajzot beemelt illusztrációként a kötetbe.
    Az így létrejött mesekönyv tulajdonképpen két kezdeményező háromszéki intézmény, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ közös főhajtása a nagy mesemondó emléke előtt, és ajándék a mindenkori olvasónak, aki olvassa olyan szeretettel, amilyennel Elek apó írta műveit, és amilyennel a gyermekek az illusztrációkat készítették.
  • A könyvet szerkesztette: Éltes Enikő
    Grafikai tervező: Kolumbán Hanna
    Az illusztrációkat válogatta: Kolumbán Hanna, Simó Enikő, Vetró Bodoni Barnabás
    Tipográfia: Kopacz Attila
    Kiadók: a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2009
    ÁRA: 100 RON
  • Cimbora – lapozó

    Válogatás Benedek Elek gyermeklapjából (1922-1929)

  • Az az elgondolás, miszerint minden korosztályhoz utat találó, időkön és ízlésváltozásokon átívelő könyvet nyújtunk át olvasóinknak ugyancsak a 2009-es Benedek Elek emlékév kapcsán erősödött meg, és öntött formát.
    Az író által gondozott Cimbora évfolyamait (1922-1929) a kolozsvári egyetemi könyvtár munkatársai az elmúlt években digitalizálták, és intézményük honlapján elérhetővé is tették. Ebből a rendelkezésünkre bocsátott anyagból válogattuk ezt a szövegsorozatot, egyben kalendáriumot, amelyben a szerzői csapat összetételét és a vonatkozó tartalmi vetületeket is igyekeztünk tükrözni: Benedek Elek írásainak nagy számát, a román irodalom rendszeres közlését, a női szerzőknek a gyermeklap-jellegből adódó erőteljes jelenlétét, a világirodalom felé történő nyitást. Így kerültek be a kötetbe egy szubjektív válogatás eredményeként Dsida Jenő versei (Dsida, aki Elek apó „unokájaként” kezdte alkotói pályafutását, és akinek sok probálkozását közölte a Cimbora) és Tamási Áron novellái (az erdélyi irodalmi élet neves szereplői közülTamási közölt a legtöbbet a Cimborában ) elsősorban.
    Jelen antológiában mindenek fölött a szépirodalmi szövegek minőségét tartottuk szem előtt, és az olvashatóság könnyítésére, az eredeti helyesírást maira „frissítettük”.
    Bízunk abban, hogy kötetünkkel sikerült élvezetes olvasnivalót és korjellemző csemegét  kínálni olvasóinknak.
  • A kötet anyagát válogatták, szerkesztették: Hollanda Andrea, Nagy Zsófia, Szőcs Imre, Szonda Szabolcs
    Lektorálás: Forró Eszter, Vasiliu Anikó
    Borítóterv és grafika: Kolumbán Hanna
    Tipográfia: Kopacz Attila
    Számítógépes tördelés: Horváth Zita és Kopacz Attila
    Kiadók: a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ
    ÁRA: 100 RON
  • Kúriák földje - Háromszék

  • Sajátos társadalomtörténeti okok miatt székelyföldi viszonylatban Háromszéken épült a legtöbb kisnemesi udvarház, s habár a 20. század folyamán közel félszáz végérvényesen eltűnt közüllük, e tájegység még mindig felbecsülhetetelen értékű, és alig ismert épített örökséget őríz.
    2005 márciusa és októbere között intézményünk munkatársai (Kolumbán Hanna és Nagy Balázs), valamint a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság tagjai (Hlavathy Izabella és Hlvavathy Károly) azzal a szándékkal járták be a megyét, hogy felmérjék a meglévő kúriák és kastélyok jelenlegi állapotát. Ezek megismerésén túl, elsődleges célunk az épített örökség rejtőzköző gyöngyszemeire való figyelemráterelés és a pusztulóban levő épületállomány megmentése volt. A véges terjedelmet figyelembe véve a megismert épületek közül ebben a válogatásban 66 kúriát és 9 kastélyt mutattunk be, melyekről nem csupán egy fényképes leltárt készítettünk, hanem azokat különböző szakterületen tevékenykedő kutatók, szerzők leírásaival egészítettük ki.
    Meggyőződésünk, hogy a kúriák csodálatos világának feltárása kezdeti lépése lehet egy védelmüket szolgáló mozgalom elindításának, és ennek a védelemnek egyik várt eredménye az épületek idegenforgalmi népszerűsítése, vagy a megyei művelődési életbe való bekapcsolásuk.
    Főszerkesztő: Nagy Balázs
    Grafikai szerkesztő: Kónya Ádám
    Kiadó: Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2005.
  • ÁRA: 68,50 RON (a könyv már nem kapható)
  • Háromszéki táncok – könyv, CD melléklettel

    Szerző: Jánosi József

  • Jánosi József kötete a jelenlegi erdélyi magyar néptánc-kutatás első átfogó és részletes közlését nyújtja Háromszék táncairól. Gyűjtött anyaga több mint húsz adatközlő tánctudását tartalmazza. A szerző tanulmánya példaértékű a még gyerekcipőben járó erdélyi magyar néptánc-kutatás számára, etnográfusi igényessége, terepismerete és adatközlése kiemeli a hazai néptánccal foglalkozó írások közül. Könyvét a tudományos közlés mellett elsősorban a hagyományőrzés elkötelezettjeinek szánja, akik a közölt táncanyagból „visszatanulhatják” vagy „visszataníthatják” a napjainkban kihaló táncformákat. Egy hasznos és hiteles forrásanyag úgy a pedagógusok, táncosok és koreográfusok számára, mint a hagyományos néptáncot kedvelő olvasó számára.
    A CD tartalomjegyzéke:
    I. Erdővidéki tánczene
    II. Felső háromszéki tánczene
    Kiadók: a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Romániai Magyar Táncszövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja
    Sepsiszentgyörgy, 2004
  • ÁRA: 40 RON (a könyv már nem kapható)
  • Erdővidéki táncélet – könyv, DVD melléklettel

    Szerző: Jánosi József

  • A Székely Népköltési Gyűjtemény talán az első kötet, amely beemeli Erdővidéket, Székelyföld eme kistáját a köztudatba, s bár a gyűjtemény gazdagon sorolja a balladák, népdalok, találós mesék példáit, a táncról – tánczenéről, táncos alkalmakról és szokásokról – csupán két rövid fejezetben esik szó.
    Jelen kötet szerzője a magyar néptánc-szakirodalom hiányosságát szándékszik pótolni e második megjelent tánc-szakkönyvével, amelyből megismerszik a keleti táncdialektus egyik különleges tánc-régiója, az Erdővidék, mely területen ma nagyobb részt Kovászna, kisebb részt Brassó megye osztozkodik.
    Jánosi József több évtizednyi következetes munkával gyűjtötte egybe e táj népi kultúrájának néptáncos vonatkozásait. A kötet értékét, szakmai hitelességét növeli a szerző saját gyűjtéseinek feldolgozása, az így szerzett tapasztalat, az adatközlőkkel való közvetlen viszony, és ezáltal a bennfentes szemszöge, ami nélkül egyes mozzanatok nem kaphattak volna helyes értelmezést, értékelést.
    Az Erdővidéki táncélet úgy a laikus olvasónak, mint a vonatkozó irodalmat ismerő néptánc szakembernek is bőséges tudásanyagot foglal egybe ismeretlen ismerősünkről: Erdővidékről.
    A DVD tartalomjegyzéke:
    Bölöni, felsőrákosi, ürmösi, vargyasi táncok, illetve a bölöni nappali lovas farsang. Időtartam: 57:57
    Abásfalvi, bölöni, felsőrákosi, homoródalmási és vargyasi zene. Időtartam: 64:40
  • Kiadók: a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Hagyományok Háza
    Sepsiszentgyörgy, 2008
    ÁRA: 40 RON
  • Színjátszóknak Való Kis Kátéka

    Szerző: Adorján Viktor

  • Az erdővidéki amatőr színjátszókkal először 2000 nyarán, Bibarcfalván találkozó Adorján Viktor, egy hangulatos és tartalmas hetet töltött el. A rá következő év kivételével, azóta rendszeres előadója az időközben megyei hatókörűvé fejlődött nyári színjátszó táboroknak, s az itteni munka és tapasztalat vetette fel e könyvnek a gondolatát is.
    A Magyarországon virágzó amatőr színjátszó mozgalom tagjaként sok hasznos tanulmány és könyv állt az akkor még harmadéves középiskolás szerző számára, és egyáltalán a rendezéssel foglalkozók számára. Vállalkozása, hogy e könyvbe összefoglalja a leglényegibb alapismereteket, látni fogjuk nem csak, hogy nagy segítség a rendezés területén első lépéseiket megtévő kollégáknak, de nagyfokú kedvcsináló a szakmában való további, részletesebb elmélyülésre is.
  • Kiadó: Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2006
    ÁRA: 25 RON
  • Háromszéki kutatók doktori disszertációi (I. kötet)

  • Háromszék szellemi arculatát évszázadokon át a menekülés kultúrföldrajzi paradigmája rajzolta ki: a tehetségesek a nincstelenség és a katonai szolgálat terhei elől menekültek, de ez a menekvés a „székely szabadság” tradíciójába oltottan gyakran a tudás megszerzésében és felhalmozásában valósult meg. Nagy szülötteink (Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Kőrösi Csoma Sándor vagy Bod Péter) teljesítménye épp ezen tudás útját jelzi, azt mutatja, hogy tehetséges emberekben bővelkedett térségünk, ám a tudástermelő feltételek, a tudományos kapacitás hasznosításában mostoha történelme okán már aligha.
    E fölvázolt helyzet napjainkban csak annyiban változott, hogy manapság erősebbek és gyorsabbak nemcsak a szellemi perifériából elvezető erek, hanem az odaérkezőek is.
    A tudományos haladásba való bekapcsolódás mára már könnyebben elérhető életformává, mondhatni karrierlehetőséggé vált Székelyföldön is, és ennek a gondolatbőségnek a helybeli kihasználhatósága a menekülés paradigmájából való kitörés lehetősége is egyben.
    Ebben a kötetben látni fogjuk, hogy háromszéki származású kutatók, doktoranduszok már nem csupán régiónk szellemi termését képviselik más centrumok magyar és egyetemes tudományosságában, hanem komoly tudomány- és intézményépítő tapasztalatot is felhalmoznak, amely, ha részben is, de visszafordítható térségünkbe.
    A kötet ahhoz is támpontot nyújt, hogy a különböző szakterületeken milyen tudományos teljesítmények szükségesek egy ilyen régió- és közösségcentrikus modernizációfelfogás megalapozásához.
  • Szerkesztők: Kovács József-Szilamér, Bakk Miklós, Sylveszter Zoltán
    Kiadók: Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány
    Sepsiszentgyörgy, 2007
    ÁRA: 35 RON
  • Háromszékiek Háromszékről

  • Az olvasóit egy társadalomtudományi barangolásra hívó kötet célja: elfogulatlanul bemutatni Háromszéket. Nem dicsérve, nem ajnárkozva, egyszerűen úgy, ahogy azok a személyek látják, akik valamilyen formában kötődnek e térséghez. Az olvasó csakhamar látni fogja, hogy e tudományos és szubjektív véleményeket is felsorakoztató „háromszéki kép” nem fehér-fekete, inkább a szürke több árnyalatát tartalmazza. Mondhatni reális, de nem teljes, nem statisztikai mérésekre alapozott, ennek ellenére bizton állítható, hogy igen színes a szerzői névsor, melyek eredményeként az általuk közölt adatok és leírások is egytől-egyig igényes munkáról tanúskodnak.
  • Szerkesztők: Cziprián – Kovács Loránd és Kozma Csaba
    Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából kiadta a  Státus Kiadó és az ASPSA Kiadó
    Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda, 2007
    ÁRA: 30 RON
  • Háromszéki Civil Katalógus

  • A háromszéki civil szervezetek összefogásával 2006-ban létrejött Civilek Háromszékért Szövetség, a CIVEK közösségünk hagyományos értékrendjére alapozva küldetésszerűen vállalja fel a háromszéki civil társadalom megerősítését.
    A 2007-es Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából a szövetség egy hiánypotló kiadvánnyal jelentkezik, éspedig a közel száz háromszéki civil szervezet adatait tartalmazó Civil Katalógussal. Bízunk abban, hogy e katalógus hasznos eszköze lesz a kapcsolatteremtésnek, és számos közös program megvalósítása útján erős összefogást eredményez majd.
  • Szerkesztők: Nemes Előd és Furus Levente
    Kiadók: a Civilek Háromszékért Szövetség és a Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2007
    ÁRA: 14 RON
  • Településfejlődés az Olt sepsiszéki szakaszán

    Szerző: Székely Zsolt

  • Egész Háromszék településfejlődéséről készült tanulmány első része ez az erdélyi magyar régészeti irodalom gazdagítására létrejött kézirat. Az új régészeti települések azonosítását szolgáló terepjárások, az itt előkerült korhatározó kerámiaanyag begyűjtése, rendszerezése és elemzése a már létező topográfia tablóját hivatott kiegészíteni. A kutatócsoport munkáját őrző jelen tanulmány mindenképp hozzájárult a XXI. század kárpát-medencei régészeti kutatás követelményszintjéhez való felzárkózásához.
    A kutatás tárgya az a mintegy 126 ismert régészeti lelőhely, amely 20 modern település köré csoportosult. Ezen települések a következők: Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnásfürdő, Málnás, Oltszem, Sepsibodok, Zalán, Étfalvazoltán, Kálnok, Gidófalva, Fotosmartonos, Sepsikőröspatak, Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kilyén, Sepsiszentkirály, Szotyor, Kökös, Illyefalva, Aldoboly. E kutatási program során katalógus készült a kutatott terület különböző korokban fellelhető településhálozatáról és a különböző múzeumok (Csíki Székely Múzeum, Székely Nemzeti Múzeum, Keleti Kárpátok Múzeuma stb.) raktárában tárolt régészeti anyag alapján.
  • Státusz Kiadó – Csíkszereda, 2008
    ÁRA: 15 RON
  • Háromszéki útirajzok

  • A 21. század utazója gyorsan és hatékonyan dokumentál, digitális fényképezőgépével vég nélküli fotósorozatokat kattogtatva emlékeket gyűjt. A digitális fénykép racionálisan tényszerű, rajta minden fontos és kevésbé fontos részlettel.
    A rajz mint az egyik legősibb és legegyszerűbb kifejezési forma egyedi módon és utánozhatatlanul képes megragadni a dolgok lelkét, összemosni idősíkokat, kiemelni vagy elhagyni részleteket stb. A fénykép dokumentál, a rajz varázsol.  A fotó megragadja a pillanat szépségét, míg a rajz megőrzi az időtlenség misztériumát.
    Ebben a könyvben hat jeles kortárs képzőművész (Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Sipos Gaudi Tünde, Péter Alpár és Vetró Bodoni Zsuzsa) ezt az alkotói folyamatot vázolja föl, azzal a belső késztetéssel, hogy fényképeiken keresztül Háromszék lelkét megismerhesse és megismertesse.
  • A kötetet szerkesztette: Várallyay Réka és Péter Alpár
    Kiadó: Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2009
    ÁRA: 65 RON
  • Háromszéki életképek (2001-2007)

    Szerző: Képvidék Alkotócsoport
  • ... Mert a fotográfia köznapi csodára képes: elhelyez egy mozzanatot, s ezzel együtt bennünket a múló időben. Innen a vonzereje, ebből fakad az ismerős érzés, hogy a fényképezés mindannyiunkhoz közel áll, elérhető: mert meghatározónak vélt életmozzanatainkat válthatjuk öröknek vélt emlékké, elraktározható fogódzóvá, személyes tanusággá egy ihletett kattintással.
    Ezt a KépVidék-albumot föllapozva nem csupán egy vizuális falu-leltár képével szembesülünk, hanem  egy rövid időutazás színes kalandjai közé csöppenünk.
    A lencsevégre kerülő települések épített környezetével és lakóinak mindennapjaival a sepsiszentgyörgyi fotóscsoport következetesen alkot újra lelki tájakat, amelyek a tárlatlátogatók számára a vidéki életformához kapcsolódó örök-nosztalgikus élményt ébresztik föl.  A felvételeken egy-egy gesztus, tekintet, az „elcsípett” szituációban mocorgó humor és irónia tálcán kínálja azt a döbbenetet, melyet a mai falukép, a tárgyi környezet fokozatos lepusztulása, a hagyományok felhígulása, és a rohamos, nem mindig átgondolt modernizálódás elemeivel való vegyülése kelthet a szemlélődőben. Jelen kötet alkotásai a felszíni történések mögötti mélyebb változások, folyamatok lenyomatai, egy olyan koncepció mentén, melyben ember és természet, illetve életforma szimbiózisa épp annyira hiteles ábrázolást nyer el, mint a generációk találkozása, együttélése vagy szétválása.
  • Szerkesztő: Toró Attila
    Kiadó: Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2007.
    ÁRA: 25 RON
  • Népi mesterségek Háromszéken

  • A 2007-ben megrendezett Háromszéki Magyarok Világtalálkozója után, amikor is számtalan település helyi kézműves portékáival büszkén képviselte tárgyi és szellemi örökségét, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének diákjai és intézményünk munkatársai arra vállalkoztak, hogy feltérképezik a háromszéki kézműves kultúra emlékeit, ma is működő központjait és kiemelkedő alkotóit.
    Az elsősorban Kézdi- és Orbaiszék falvaiban ma is dolgozó kézművesek munkájának (használt alapanyagok, szerszámok, alkalmazott technológia, elkészített tárgyféleségek, kedveltebb motívumok stb.) bemutatását tartalmazza ez a nyári terepmunka során létrejött kötet.
  • Kiadó: a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület
    Sepsiszentgyörgy, 2008
    ÁRA: 45 RON
  • Háromszék jeles szülöttei - Nagyjaink 2009
  • Háromszék nagymértékben hozzájárult a magyar és egyetemes kultúra, történelem gyarapításához, formálásához. A „Nagyjaink” sorozat első kötetében a háromszéki születésű személyiségek 2009-es elhalálozási és születési évfordulóira emlékezünk. Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György, Nagy Mózes, Ignácz Rózsa – történelmünk, nemzeti identitásunk, irodalmunk, művészetünk kiemelkedő alakjai. Nevük megtalálható a tankönyveinkben, arcképeik, közintézmények falán, tetteik mindannyiuk tudatában.
    Jelen kiadványban arra törekszünk, hogy tetteikre emlékezzünk, ha azt már személyesen nem is tudjuk megköszönni nekik.
  • Szerkesztő: Szőts Zsuzsa
    Grafikai terv: Kolumbán Hanna
    Kiadó: Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy 2009
    Ingyenes. A készlet erejéig, megtalálható a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén.
  • Háromszék jeles szülöttei - Nagyjaink 2010
  • Kiadványunk az ötös és tízes születési vagy elhalálózási évfordulók szerint gyűjti csokorba mindazokat, akikre emlékezni kötelességünk. 2010-ben Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Képzőművészetek Évét hirdette meg Háromszéken.
    Ezen tematikus év révén olyan neves művészeink életművei kerülnek előtérbe, mint Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Plugor Sándor, vagy a kevesek által ismert szentkatolnai, Kézdivásárhelyen elő és alkotó Bálint Benedek fametsző, iparművész.
    Az ünneplés és emlékezés egy megmaradásra hivatott közösségnek mindig erőt ad a továbblépéshez, ezért is tartjuk rendkívül fontosnak nagyjaink életrajzának összegyűjtését és közkinccsé tételét.
  • Szerkesztő: Szőts Zsuzsa
    Grafikai terv: Kolumbán Hanna
    Kiadó: a Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy 2010
    Ingyenes. Megtalálható az intézmény székhelyén.
  • Dr. Zathureczkyné Zelch Manci
    Saját és összegyűjtött
    Recept-könyve
  • Ez a szakácskönyv elsősorban az erdővidékiek, háromszékiek számára ismerős. A receptes könyv összesen hat kiadást élt meg a két világháború közötti időszakban, ez a szám pedig kétségtelenül a könyv fontosságának fokmérője.
    Könyvében jellegzetes székely étkeket örökített meg Zathureczkyné, s kötete épp ezen ételkülönlegességek révén egyben a térség kultúrájának megismerését is lehetővé tette. Annak az erdővidéki, háromszéki gasztronómiai kultúrának a képe rajzolódik ki tehát, amely ragaszkodik ugyan saját hagyományaihoz, de befogadja az újat is, saját ízléséhez alakítva azt.
  • Felelős kiadó: Demeter László
    Kiadók: Kovászna Megyei Művelődési Központ és a baróti Tortoma Kiadó
    Sepsiszentgyörgy, 2007
    ÁRA: 45 RON
  • Orbaiszék változó társadalma és kultúrája
  • 19.században is sajátos gazdaság- és társadalomszerkezettel rendelkezett. 
    Orbaiszék céhes, városi központja, a Sepsiszentgyörgyöt Kézdivásárhellyel és Bereckkel összekötő vasútvonal megépülése, kisüzemek létesülése Kovásznán, borvízforrások és mofetták révén kibontakozó fürdőélet ugyanitt stb., mind-mind a polgári korban kibontakozó látványosabb fejlődés részei voltak.
    E könyvben tárgyalt Orbaiszék múltjával és népi kultúrájával székelyföldi nagyjaink közül elsősorban Orbán Balázs foglalkozott a Székelyföld leírása című munkájában, de a Székely Nemzeti Múzeum munkatársainak is nagy szerepe volt e vidék tárgyi és szellemi kultúrájának  összegyűjtésében, rendszerezésében  és feldolgozásában.
    A rendszerváltás utáni években pedig a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének diákjai és tanárai Zabolán évente alapkutatásokat végeztek, és egy állandó helytörténeti kiállítást is létrehoztak a településen.
    Ebben a tanulmánykötetben elsősorban a Zabolán bemutatott előadások, terepmunkák szerkesztett változatait olvashatjuk.
  • Szerkesztette: Kinda István és Pozony Ferenc
    Kiadók: Kriza János Néprajzi Társaság (Kolozsvár), Pro Museum Egyesület (Zabola), Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2007
    ÁRA: 35 RON
  • Ha az lónak tetemi reszketnek...
    XVI. századi csíksomlyói kézirat
  • Szemelvények Háromszék állatgyógyászatának történelméből
    Gyüjtőtte: Sikó Barabási Sándor Nyomda alá rendezte: Karasszon Dénes, Rácz László, Szieberth István Dr. Szieberth István, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének elnöke Rácz Lászlóval és Karasszon Dénes tanár úrral közösen állatorvostörténelmi emlékek fölkutatására vállalkoztak jelen kötetben is. A szóban forgó nyelvemlék, a Magyary Kossa Gyula Állatorvosi Könyvészetéből fennmaradt szöveg felkutatása után következett a szövegértelmezés igazi kalandja, amikor is a vidékenként, koronként előforduló szavak különböző jelentéseit kellett helyretenni. A kézirat a hiedelmekre, tapasztalatokra épülő állatgyógyászat fejlődését, a gyógyítási technikák ismertetését tartalmazza.
    Az, hogy korunkban is épp annyira élvezhető olvasmányt tartson kezében az érdeklődő olvasó, a fent említett szerzők fáradságos, kitartó szerkesztői-fordítói munkáját dicséri.
    Részlet a könyvből:
    „Egy régi székely mondás szerint:
    Becsüljük meg a munkatársainkat, s úgy gondoskodjunk róluk, mint jómagunkról, mert... A gazdaságban a méh és a selyemhernyó adja a közterhekre és az adóra a pénzt,
    A tyúkok ruházzák a gyermeket s az asszonyt,
    A juhok a gazdát ruházzák és s pénzelik,
    A disznó megtakarítja ami különben kárba veszne,
    A marha meghozza a mindennapi kenyeret,
    A ló, ha jó, gyönyörűséget is szerez s hasznot is hajt.”
    Mintegy két és fél évtizeddel ezelőtt állatorvosi szakmámat a Székelyföldön kezdtem. Legszebb éveimet, mint gyakorló – „ganyégyúró” – állatorvos, Háromszék (a mai Kovászna megye) állattartó gazdái körében töltöttem. Csodálattal töltött el, ha valahányszor az ősi, nagyapáinktól tanult receptekkel jobb eredményeket értek el állataik kezelésében, mint én a legkorszerűbb gyógyszerkészítményekkel.
    A népi gyógymódok legnagyobb részét Háromszék falvaiban (Gelence, Ozsdola, Hilib, Haraly, Maksa, Csernáton, Torja, Étfala, Gidófalva, Angyalos, Árapatak, Réty, Tamásfalva, Kökös, Oltszem, Bodok, Nagybacon stb.) gyűjtöttem gyakorló állatorvosi tevékenységem során, amikor versenyezni kényszerültem Misi bácsival vagy Anna nénivel, akik szájhagyomány útján megőrizték és továbbadták a több évszázados tapasztalataikat.”
  • Magyar Állatorvosok Világszervezete,
    Státus Kiadó – Csíkszereda, 2009
    ÁRA: 30 RON
  • Barangolás Háromszéken
  • Ajánló
    Háromszék történelmének, épített örökségének, hagyományainak, természeti kincseinek felkutatása és bemutatása elsősorban Orbán Balázs nevéhez fűződik.
    A térségünk iránt érdeklődőknek, a háromszékieknek és a nem háromszékieknek egyaránt szól ez a könyv. Segítséget nyújthat mindazoknak, akik bővíteni szeretnék helytörténeti ismereteiket, vagy éppen most ismerkednek meg e vidék vendégszeretetével és megragadó tájaival.
    Bízom abban, hogy ez a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából kiadott könyv megerősít bennünket azon hitünkben, hogy a jövőben is vállalható – Orbán Balázs szavaival élve – „az a dicső és magasztos szerep, melyet a magyar nép Európa történelmében játszott”. (Demeter János – Kovászna Megye Tanácsának elnöke)
    Háromszék Délkelet-Erdélyben, a Kárpát-kanyarban fekszik páratlan szépségű természeti környezetben.
    Több ezer éve lakott terület, a térségben a magyarság jelenléte a honfoglalás óta bizonyítható. Manapság is a régészek gyakran bukkannak az ős- és ókori civilizáció, a népvándorlás kora, valamint a későbbi időszakok tárgyi emlékeire.
    A 12. században telepedtek itt le a sepsi, a kézdi, az orbai székelyek, de a telegdiek egy része is, és gazdag, sokszínű kultúrát teremtettek a századok során. Hagyományaink, épített örökségünk, történelmünk idéződik fel e könyv lapjain, mindaz, amire jogosan büszkék vagyunk.
    Ma örökségünk megőrzését komoly kihívásnak kell tekintenünk, mindannyiunk feladata kultúránk ápolása és továbbörökítése.
    Ha mi megtartjuk ezt a földet, ez a föld is megtart minket. (Demeter László – társszerző)
  • Felelős szerkesztő: Demeter László
    Grafikai szerkesztés és borítőterv: Kolumbán Hanna
    Kiadó: Kovászna Megyei Művelődési Központ
    Sepsiszentgyörgy, 2007
    ÁRA: 100 RON
    A könyv román és angol változata is megvásárolható a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén.
  • A könyvek postai utánvétellel megrendelhetők a 0267-351648 vagy az office@cultcov.ro elektronikus levélcímen.
  • Háromszéki írott tojások

    Szerző: Kakas Zoltán

  • A könyv szerzője a hatvanas évek elejétől érdeklődik a húsvéti tojásírás iránt, és megalapozott egy kis gyűjteményt, főleg felső-háromszéki íróasszonyok munkáiból. Kezdettől igyekszik egy-egy tojásíró teljes mintakincsének begyűjtésére. E kötetben ennek a kis gyűjteménynek bemutatására kapott felkérést. Szerkesztés közben jött az ötlet, hogy a kiadványnak tartalmaznia kellene a Háromszékről eddig közölt mintákat, valamint helyet kellene kapjon a ma élő tojásírók mintakincse is. Így a felkért tojásírók – B. Szendrő Csilla, Beke Zsuzsanna és Opra Etelka – segítőkész munkája révén bekerülhetett a kötetbe elsősorban a Malonyay Dezső által 1909-ben közölt 252 tojásminta, de megírásra kerültek a Balázs Márton, Györffy István, Domanovszky György, Téglás István által közölt minták is.
    Ízelítőt kapunk a ma élő tojásírók mintakincséből, valamint a tojásdíszítés más technikáiból is, mint a viaszíráson alapuló metszett vagy maratott díszítőtechnika, a levélrátétes, a csipkéző technika, és a Háromszéken is nagy múltú tojáspatkolás. A kötet gyakorlati tanácsokkal szolgál a kezdő tojásíróknak, az előkészületektől a tojásírásig, ismertetve a leggyakrabban előforduló rámázási, inazási módokat, valamint a tojásfestés módját, kiemelten a régiek által használt növényi festékeket. A színmintákon kívül több táblán talál az olvasó növényi festékekkel festett hímeseket - Opra Etelka alkotásait. A bemutatott színminták közt találunk olyan tojásokat, melyek a Háromszéken még a hetvenes években is használtak, de olyan növényi festőanyagokat is – mint a berzseny – melyek beszerzésére az utóbbi 50-60 évben nem volt mód, s így teljesen elfelejtődtek.
    Röviden bemutatásra kerülnek a még élő húsvéti ünnepi szokások: az Orbai széki szánozás, a felső-háromszéki határkerülés, a kakaslövés, illetve kakasütés, valamint az öntözés.
    A kötethez Demeter Éva írt kutatástörténeti áttekintést, majd a mai tojásírók, tojáspatkolók névsorát és a könyvészetet találjuk. A színes táblamellékletek száma 83. Ehhez tartoznak azok a jegyzetek – tábla magyarázatok – melyek segítenek eligazodni. Ez fontos lehet különösen a növényi festékeseknél használt festési módoknál.
  • A Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadványa 2012.
    Ára: 80 RON