• HáromszÉKünk

  • HáromszÉKünk - Értékbemutató Kiállítás és Majális

    Időpont: 2010. május 1.
    Helyszín: Óriáspince-tető

    A HáromszÉKünk nevet viselő, immár 4. alkalommal megrendezett megyei szintű szabadtéri rendezvényével a Kovászna Megyei Művelődési Központ a megye településeinek értékbemutatását és széles körű ismertetését tűzte ki célul. A rendezvény előzménye a 2007-ben megszervezett 4 napos Háromszéki Magyarok Világtalálkozója, mely céljában és küldetésében megegyezik az idővel HáromszÉKünk névre keresztelt egynapos rendezvénnyel. Ekként a háromszéki öntudat erősítése, az elszármazottak és itthon élők közötti kapcsolat ápolása, a szellemi és anyagi tőke egyesítése, és nem utolsó sorban Háromszék értékeinek nemzetközi szintű ismertetése mind-mind ma is érvényes célkitűzés és újra megvalósítandó feladat maradt. A HáromszÉKünk kulturális rendezvénynek két fő programpontja volt: a kézműves mesterségek bemutatója és a szekértábor, melynek keretében az előző évek mintájára a megyei települések egy - egy hagyományos (ráfos) szekér által képviseltették magukat, amelyet kiállító felületként felhasználva bemutatásra kerül az adott település és annak értékei kiadványokon, képeken, különböző kézműves és más jellegű tárgyakon, alkotásokon és „ízeken” keresztül. A kiállítók idén is versengtek a legötletesebben bemutatott település címért és látni lehetett a tavalyi nyertes, Gelence díját, a települést bemutató értéktérképet. A program során a települések küldötteinek lehetőségük adódott, hogy röviden, maximum 5 percben bemutassák településüket a nagyközönségnek. Újdonságnak számít, hogy idén a résztvevő települések küldötteinek kint a helyszínen egy pityókából készült főételt kellett elkészíteni és bemutatni, az őket pontozó zsűrinek. Az esemény dátumát figyelembe véve az intézmény a már hagyományossá vált kézműves vásár és szekértábor mellett igazi majális hangulatot varázsolt más színes programokat is kínálva a közel 10.000 érdeklődőnek. A kisbaconi Bodvaj Ifjúsági Egyesület önkéntesei ifjúsági vetélkedőt szervezett. Lehetőség volt anyák napi ajándékokat készíteni, a Képvidék Alkotócsoport jóvoltából fotó piknikre is sor került. A Rétyi Kováts András Fúvósegyesület Zenekara biztosította a térzenét. A Kelekótya Együttes a kisebb nemzedéket szórakoztatta. Aztán fellépett a Százlábú Néptánc Együttes, az est fénypontja a Bohém Ragtime Jazz Band volt. Projektfelelős: Imreh-Marton István – imrehistvan@yahoo.com
  • HáromszÉKünk

    Időpont: 2009. május 24.
    Helyszín: Óriáspincetető, Maksa

    A rendezvény, a 2009. május 22 – 23. között megvalósuló Kovászna Megyei Turisztikai Napok zárónapja volt. A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében lezajló rendezvény célja a Kovászna megyei települések értékeinek a bemutatása és széles körű megismertetése volt. Az esemény fő programpontját a kézműves mesterségek bemutatója és a szekértábor képezte, amelynek keretében a résztvevő háromszéki települések egy - egy hagyományos (ráfos) szekér által képviseltették magukat. A kiállító felületként használt szekéren bemutatásra került a település és ennek értékei kiadványokon, képeken, különböző kézműves és más jellegű tárgyakon, alkotásokon és „ízeken” keresztül. Kötelező feladatként minden szekéren az adott településre jellemző ételféleséget is be kellett mutatni, melyet otthon vagy helyben készítettek el. A legötletesebben, leggazdagabban megalkotott és ismertetett szekeret Gelence mutatta be, amely ezáltal település saját értéktérképének az elkészítését nyerte el. A rendezvénynek közel 7000 látogatója volt, akik a kézműves mesterségek bemutatója és a szekértábor mellett válogathattak bőven a kulturális kínálatból:
    – Térzene: Rétyi Kováts András Fúvósegyesület Zenekara;
    – Játszóház;
    – Fotó piknik: KépVIDÉK Alkotócsoport;
    – Honfoglaláskori magyar életkép: Csillagőrző Egyesület;
    – Középkor: Szabad Lovagok Rendje;
    – Néptánc-találkozó;
    – Népi gyermekjátékok;
    – Települések bemutatkozója;
    – Középkori harcbemutató: Szabad Lovagok Rendje;
    – Oktatással egybekötött táncház;
    – Lemezbemutató koncert: Transylmania Együttes;
    – Tábortűz és szabad táncház;
    Projektfelelős: Mágori István - istvan_magori@yahoo.com