• A Kulturális Örökség Napjai kezdetei és céljai

    1984-ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja (mely Historic Monuments Open Day néven vált ismertté) címmel egyedülálló kezdeményezés indult útjára, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. A kezdeményezés rendkívüli sikerén felbuzdulva az Épített Örökségért Felelős Európai Miniszterek Második Európai Konferenciáján - melyet a spanyolországi Granadában tartottak 1985. október 3-án - Jack Lang, akkori francia kulturális miniszter kezdeményezte, hogy az Európa Tanács karolja fel a rendezvényt. Hollandia, Belgium, Luxemburg, Málta, Svédország, valamint az Egyesült Királyság hamarosan csatlakozott a kezdeményezéshez és megrendezte a "Nyitott Kapuk Napját". A granadai ülés után az Európa Tanács lépéseket tett a mozgalom beindítására és a különböző kezdeményezéseket összefogta. 1991-ben az Európai Unió támogatásával hivatalosan is intézményesítette és útjára indította saját rendezvénysorozatát Európai Örökség Napok (European Heritage Days) címmel, s egyben felszólította az Európai kulturális egyezmény tagállamait, hogy csatlakozzanak, és szervezzék meg hazájukban is minden évben az Európai Örökség Napokat.
    Mivel a rendezvényt összeurópai viszonylatban indították útjára - amit az azóta is érvényben lévő szlogen szintén megerősít: "Európa, közös örökségünk" - az Európai Örökség Napok jelentősége évről-évre növekedett mind a résztvevő országok, mind az ingyenesen látogatható helyszínek, mind a látogatók számát tekintve. Mára e rendezvényt a Baltikumtól a Balkánig, Izlandtól az Ibériai-félszigetig 48 országban ünneplik minden szeptemberben, túllépve az Európai Unió határait is.
    Az 1984-ben megfogalmazott gondolat - hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket, műemlékeket a nyilvánosság számára - az évek során alapjaiban nem változott. Az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat során a kapuk megnyitása már nem cél, hanem eszköz az alábbi célok érdekében:

    -megismertetni, közelebb vinni az európai polgárokat kulturális örökségükhöz,
    -felhívni a figyelmüket az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére (különös tekintettel a veszélyeztetett emlékekre),
    -lehetővé tenni számukra, hogy jobban megismerjék és megértsék egymást a nyelvi és kulturális különbözőségek ellenére,
    -más közösségek kulturális értékeinek, műemlékeinek megismertetése, felfedezése,
    -tudatosságnövelő tevékenység (sikere növeli azoknak a magán- és közintézményeknek az elismertségét, presztízsét, amelyek az örökség védelmével és bemutatásával foglalkoznak),
    -a látogatók megismertetése különböző kulturális intézmények tevékenységével,
    -a kulturális értelemben vett másság elfogadása,
    -sokkal nyitottabb viselkedés előmozdítása és így hatékonyabb ellenállás a szélsőségekkel szemben,
    -a lakóhelyhez, országhoz való kötődés, az azonosságtudat erősítése, kulcsszerep az identitás-keresésben és a kollektív tudat erősítésében.
    Forrás: www.oroksegnapok.hu
  • Kulturális Örökség Napjai

    Időpont: 2010. szeptember 17 – 18.
    Helyszín: Kovászna megye

    2010-ben, harmadik alkalommal kapcsolódott a Kovászna Megyei Művelődési Központ az Európa szerte minden év szeptemberében megrendezésre kerülő Kulturális Örökség Napokhoz. Az 1984-ben megfogalmazott gondolat - hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket, műemlékeket a nyilvánosság számára - az évek során alapjaiban nem változott. Az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat során a kapuk megnyitása már nem cél, hanem eszköz az alábbi célok érdekében:
    • megismertetni, közelebb vinni az európai polgárokat kulturális örökségükhöz,
    • felhívni a figyelmüket az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére (különös tekintettel a veszélyeztetett emlékekre),
    • lehetővé tenni számukra, hogy jobban megismerjék és megértsék egymást a nyelvi és kulturális különbözőségek ellenére,
    • más közösségek kulturális értékeinek, műemlékeinek megismertetése, felfedezése,
    • tudatosságnövelő tevékenység (sikere növeli azoknak a magán- és közintézményeknek az elismertségét, presztízsét, amelyek az örökség védelmével és bemutatásával foglalkoznak),
    • a látogatók megismertetése különböző kulturális intézmények tevékenységével,
    • a kulturális értelemben vett másság elfogadása,
    • sokkal nyitottabb viselkedés előmozdítása és így hatékonyabb ellenállás a szélsőségekkel szemben,
    • a lakóhelyhez, országhoz való kötődés, az azonosságtudat erősítése, kulcsszerep az identitás-keresésben és a kollektív tudat erősítésében.
    Idén a Kovászna Megyei Művelődési Központ célul tűzte ki a fiatalok aktív bekapcsolását a programokba. Éppen ezért szeptember 17-én, két vetített, képes előadásra került sor Kovászna megye két nagy líceumában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben. A Székely Mikó Kollégiumban, Jánó Mihály művészettörténész, mintegy 70 rétvevő előtt mutatta be Barabás Miklós festőművész életútját és munkásságát. A Bod Péter Tanítőképző vendége Tüzes István restaurátor volt, aki a jelenlevő diákoknak és külső érdeklődőknek mesélt az altorjai Apor Kúria restaurálási folyamatáról és a benne található reneszánsz falképekről. Szombaton, szeptember 18-án, a Művelődési Központ 2 ingyenes buszt indított az érdeklődőknek, az egyik kimondottan a megyeszékhelyi középiskolásoknak volt fenntartva. A tanulmányút idegenvezetője Jánó Mihály művészettörténész volt aki: Bibarcfalva, Vargyas, Oklánd, Homoródkarácsonyfalva és Miklósvár útvonalon kalauzolta a résztvevőket. A nap egyik fénypontja a Rika tetőn dolgozó mészégetők meglátogatása volt, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, nem volt az útvonal része. Vasárnap, szeptember 19-én, Tüzes István restaurátor vezetésével, a kézdivásárhelyről induló résztvevők (40), elsőként az altorjai Apor kúriába látogattak, ahol bővebb betekintést nyerhettek ennek restaurálási folyamatáról, mivel az idegenvezető maga is dolgozott a falképek feltárásában, érdekes techinkai részletekkel is fűszerezte bemutatóját. Az Apor kúria után a résztvevők a kézdialbisi, sepsibesenyői, kilyéni, szacsvai és sepsikőröspataki templomokban található freskókat nézhették meg, amelyek feltárásáról érdekes és színes beszámolót tartott Tüzes István.
    Projektfelelős: Nagy Tünde - tundenagy@gmail.com
  • KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPOK

    Időpont: 2009. szeptember 19-20.
    Helyszín: Háromszék

    Kiemelt téma: Hozzáférés a történelmi emlékekhez.

    A rendezvény keretében, Háromszéken 48 helyszínen várták az érdeklődőket. Legnagyobb részük a kiemelt témának köszönhetően templom, emellett kastélyok, udvarházak, helyi gyűjtemények, múzeumok is kitárták kapuikat. A gelencei önkormányzat a 2008-as sikereken felbuzdulva, színes programokkal készült, sőt, a Jancsó család a KÖN napok alatt tartotta találkozóját, Gelencén. A megyében egyedülállóan Bikfalván elindult falukép-védelmi program bemutatására és a település megismertetésére Bikfalvi Kincses Vásár címmel kézműves-vásárt szervezett az Uzoni Polgármesteri Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Határon Túli Emlékek Osztálya. Voltak, helyi, magyarországi és a szász vidékről érkezett kézművesek és házi termékeket árusítók, volt Zöld-sátor, gyermekfoglalkozások, kincskereső barangolások, udvarház-séták, megnyílt a település értékeit bemutató „Varázslatos Bikfalva” című kiállítás. Péter Alpár Benedek Elek mesékhez készült illusztrációit is kiállították, a cserkészek reneszánsz tánc bemutatója, népzene és táncház a Folker együttessel várta a látogatókat 11-21 óra között, a felújított Kultúrház udvarán és termeiben.

    Fontos volt, hogy lehetőséget tudjunk teremteni, hogy a helyiek megismerhessék saját értékeiket és felelősséget érezzenek megmaradásuk iránt. A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében két  örökségút is indult a megyében. A részvétel ingyenes volt, ennek fényében a buszok már a meghirdetés hétfőjén beteltek.
    A KÖN napokhoz, ezzel az alkalommal Háromszék, másodjára csatlakozott. A helyi szervezők szeretnének hagyományt teremteni és az erdélyi köztudatba is elültetni, hogy minden szeptember harmadik hétvégéjén érdemes elindulni és felkeresni a nyitott kapukkal álló épületeket.
    Projektfelelős:
    Várallyay Réka - reka.varallyay@gmail.com
    (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Határon Túli Emlékek Osztálya, Sepsiszentgyörgy)
    és Szőts-Papp Zsuzsa  - papp_zsu@yahoo.com


    Útvonalak:


    2009. szeptember 19. -  Erdővidéki körút Fehér János művészettörténész vezetésével.

    Bölön – Unitárius  erődtemplom, Református templom
    Nagyajta – Unitárius vártemplom
    Miklósvár -  Kálnoky-kastély
    Vargyas – Daniel-kastély, Makovecz Imre által tervezett református templom
    Olasztelek – Daniel-kastély
    Bibarcfalva – Református templom
    Kisbacon  -  Vízimalom, Tájház
    Nagybacon - Református templom, a Kós Károly által tervezett református imaház és az udvarházak               

    2009. szeptember 20. -  Freskós, kazettás mennyezetes templomok körútja Jánó Mihály vezetésével.

    Kilyén - Unitárius templom
    Feldoboly  - Református templom
    Zabola – Református vártemplom
    Gelence – Szent Imre római katolikus templom
    Lemhény – Szent Mihály római katolikus templom
    Kézdiszentlélek - Római katolikus erődtemplom
    Kézdimartonfalva – Református templom
    Bikfalva – Református vártemplom, séta az udvarházak között, kiállítás, kézműves vásár, gyermekprogramok, táncház