• Sajtó - 2009

  • 2009. szeptember 17., csütörtök: Közélet

    A Kulturális Örökség Napjai

    Az Európa Tanács 1991-ben hirdette meg minden év szeptember harmadik hétvégéjére (idén szeptember 19―20.) a Kulturális Örökség Napjait. A rendezvénysorozat ötlete — ingyenesen megtekinthetővé tenni a nyilvánosság számára emlékhelyeket, műemlékeket ― eredetileg francia földön született, a következő évben a Benelux államokban, Skóciá¬ban és Svédországban is nagy sikert aratott, végül 1991-ben az Európa Tanács karolta fel az Európai Unió támogatásával. A kapuk megnyitása ma már szélesebb körű célokat is kitűz: amellett, hogy a polgárok megismerhetik kulturális örökségüket, közelebb kerülnek más közösségek kulturális értékeihez is, megismerkednek a kulturális intézmények tevékenységével, szorosabban kötődhetnek a lakóhelyükhöz, erősödhet azonosságtudatuk, de ugyanakkor toleranciájuk is a másság iránt. Az utóbbi években vidékünkön is nagy sikernek örvendenek az alkalomra szervezett rendezvények. Idén Háromszéken 48 helyszín várja az érdeklődőket. Legnagyobb részük a kiemelt témának köszönhetően — Hozzáférés a történelmi emlékekhez — templom, emellett kastélyok, udvarházak, helyi gyűjtemények, múzeumok is kitárják kapuikat. A Székely Nemzeti Múzeum a Balaton-felvidék és Székelyföld szokáshagyományait összehasonlító néprajzi kiállítással és egész napos családi programmal készül, Gelence a Jancsó és Bodor család köré szervezett programokat, a megyében egyedülállóan Bikfalván elindult faluképvédelmi program bemutatására és a település megismertetésére Bikfalvi Kincses Vásár címmel kézművesvásárt szerveznek udvarházsétákkal, kincskereső barangolással, kiállítással, gyerekprogrammal és esti táncházzal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ pedig két honismereti kirándulást szervez: az Erdővidéki templomok, kastélyok, kúriák és a Varázslatos Háromszék II. elnevezésűt.
    Forrás: Háromszék Napilap
  • 2009. július 4., szombat: Közélet

    Gábor Áron — történelmi emléktúra - Kisgyörgy Zoltán

    Egynapos emlékidéző túrára hívta az érdeklődőket a Kovászna Megyei Művelődési Központ Gábor Áron halálának 160. évfordulója alkalmából. Bereck és Kökös közötti emlékhelyeken idézte a közel negyvenfős zarándokcsapat az 1849. július 2-án elesett tüzérőrnagy személyével és életével kapcsolatos eseményeket. A sósmezői látogatás (az egykori ezeréves határ és az ojtozi hősi temető) olyan előzetesnek számított, mely eszébe juttatta mindenkinek, hogy e tájat sokszor látogatta Gábor Áron, élettársát is csángóföldről hozta. Az egykori országhatárt jelölő Csernika-patak hídjánál csatlakozott egy szegedi és háromszéki hagyományőrzőkből verbuvált csapat. Dr. Vass László szegedi hagyományőrző alezredes, az ottani 3. honvédzászlóalj egyesületének parancsnoka Kelemen Botonddal, a gelencei 17-es székely határőr gyalogezred ütegének képviseletében hatfős csapattal vállalkozott erre a túrára, és az összes Gábor Áron-emlékhelyen, akárcsak a zarándokcsapat, elhelyezte a késői kegyelet koszorúit. A szülőfaluban, Bereckben Khell Ödön nyugalmazott tanár, a Gábor Áron Alapítvány elnöke bemutatta a Gábor Áron-emlékházat, beszélt az őrnagy életéről, az alapítvány jelenlegi tevékenységéről, kiadványairól. Az őrnagy hazaérkezett című kiadványban a szobor viszontagságos Kézdivásárhelyre szállításának története ugyancsak mosolyra derítette az arcokat. A csernátoni pihenőhöz szerencsésen kapcsolódott a tájmúzeum negyvennyolcas emlékeket idéző állandó kiállítása. Az eresztevényi temetés körülményeit általában ismerték a zarándoklat résztvevői, arról viszont kevesen tudtak, hogy a holttestet két napig a szomszédos Benke-kúria jégvermében kellett tartani, mert a környéken portyázott az ellenség a temetési szertartást megakadályozandó, no meg arról sem, hogy a falu kálvinista templomában őrzik azt a XV. századi kis harangot, amelyet Gábor Áron harangjaként ismer a helytörténet. Értékes adalékai az őrnagy életének és tragédiájának azok a többnyire hihető szájhagyományra alapozó történetek, amelyek szerint Gábor Áront egy napig vagy egy éjszakára Uzonban hantolták el. Ezekről Antal Béla uzoni autodidakta falutudós beszélt a jelenlevőknek. Az eredeti helyéről kissé odébb költöztetett kökösi emlékműnél Ürmösi Gyöngyike háziasszony a helyi önkormányzat nevében fogadta a végpontra érkező zarándokcsoportot. Dr. Vass László ismertetői, e sorok írójának tájbemutatója tette kerekké az emléknapot. Amint azt a szervező Szőts Papp Zsuzsa elmondta: a tartalmas zarándoklat olyan rendhagyó történelemórával végződött, melyen Cserey Zoltán muzeológus a forradalmi eseményekről, Demeter Lajos helytörténész pedig korabeli fotók alapján az őrnagy életútjáról beszélt a hallgatóságnak.
    Forrás: Háromszék Napilap
  • 2009. július 2., csütörtök: In Memoriam

    Gábor Áron üzenete - Bedő Zoltán

    1849. július 2-án bekövetkezett halálának 160. évfordulóján Gábor Áronra emlékezünk. Bölcsőjét Felső-Háromszéken, a Kárpátok délkeleti lábánál meghúzódó Bereckben ringatták. Abban a helységben, mely fekvése kapcsán fontos kereskedelmi szerepet töltött be az Ojtozi-hágó előterében. A községen keresztül haladó, Erdélyt Moldvával összekötő utat a rómaiak is használták. Rohamos fejlődésének köszönhetően már 1332-ben plébániatemplommal rendelkezik, 1526-ban pedig Zsigmond király mezővárosi ranggal ruházza fel. Előnyös fekvése nem mindig vált javára. Olykor veszélyforrást jelentett, ugyanis több alkalommal felégették, és lakóit menekülésre kényszerítették az Erdélybe be-betörő tatár, török, moldvai és orosz hadak. De a veszély elmúltával maradék gyermekei mindig visszatértek, és újjáépítették az ősi fészket. Ezért sikerült 1888-ig városi rangját megőriznie. Postát és futárszolgálatot működtettek, s az Erdély és Moldva között zajló kereskedelem tetemes részét ugyancsak a berecki szekeresek bonyolították le. Jelentős kézműiparral rendelkezett, asztalos-, csizmadia-, kerekes- és fazekascégei messzi földön híresek voltak. Városi rangja elvesztése után az itt élők fő megélhetési forrását az erdőkitermelés, a fafeldolgozás, a mezőgazdaság és a pásztorkodás jelentette. A kommunizmus és az átmenetnek nevezett szabadrablás időszaka kissé megtépázta, de megtörni nem tudta ezt a 2717 lelket számláló közösséget. Élni akarását többek között a Gábor Áron Kulturális Alapítvány és a művelődési központ szerteágazó és áldásos tevékenysége is bizonyítja. Valahányszor ellenséges támadás érte, a székelység egy emberként védelmezte szülőföldjét és a Magyar Hazát, vérét és életét áldozva érte, ha kellett. Az idők során, bár több alkalommal próbálták szolgasorba taszítani, ez történelmi léptékkel mérve csak ideig-óráig sikerült mind a belső, mind a külső ellenségnek. Akkor is csak félrevezetéssel, csellel, csalafintasággal és hitegetéssel. Mert e mélyen vallásos, hagyományait őrző és származására büszke nép természete nem tűri az igát és az idegen elnyomást. Hiszen szabadságszeretete környezetéből, életviteléből és lelki beállítottságából fakad. Nem véletlen tehát, hogy soraiból sokan szolgálták a magyarság ügyét önzetlenül és önfeláldozóan. Fegyverrel, tollal vagy mindkettővel — mikor hogy követelte a helyzet. Tették ezt még akkor is, ha az ügy vesztésre állt. Közéjük tartozik Gábor Áron, aki 1814 novemberében székely határőr családban látta meg a napvilágot Gábor István főjegyző és Hosszú Judit első gyermekeként. A berecki általános iskola és a csíksomlyói ferences gimnázium elvégzése után, 17 évesen kénytelen volt bevonulni katonának. Tüzérségi ismereteket Gyulafehérváron szerzett, Budapesten és Bécsben pedig katonai műszaki előadásokat hallgatott. Bécsben az ágyúgyárban is szolgált, de mivel továbbképzési kérelmét nem fogadták el, ideje leteltével leszerelték. Később öccse helyett ismét bevonul, de továbbképzési kérelme ismételt elutasítása miatt káplári rendfokozattal végleg leszerel összesen tizenöt évi katonáskodás után. A civil életben amolyan ezermesterként tartotta számon környezete. Hiszen bár tanult szakmája szerint asztalos volt, a díszlövésre alkalmas rézágyútól a tizenkét ember munkáját helyettesítő aratógépig sok mindent készített. Emlékezetes a sepsiszentgyörgyi megyeházán 1848 novemberében elhangzott Lészen ágyú! kijelentése, mellyel megfordította a tüzérség hiányában már-már a megadás felé hajló népgyűlés kimenetelét. És ez nem volt üres ígéret. Alig tizenkét nap múlva Hidvégnél már az általa gyártott ágyúkkal futamították meg az elbizakodott osztrákokat. S nem csak ágyú lett, hanem a működtetéshez szükséges puskaport, salétromot, ként és gyutacsot is legyártották a székely ezermester irányításával. Érdemei elismeréséül Bem tábornok őrnaggyá léptette elő, kis idő múlva pedig Debrecenben Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki. Áldozatos életének az Erdélybe benyomuló orosz csapatok ellen folytatott kökösi csatában bekövetkezett halála vetett véget. Emlékét szülőfaluja és leszármazottjai hűségesen őrzik. Közöttük található Kovácsné Fábián Erzsébet nyugalmazott pedagógus, közismert nevén Bözsi óvó néni. Büszkén vallja magát a néhai őrnagy oldalági leszármazottjának, ugyanis anyai ükapja a szabadságharcos nagybátyja volt. Gyakori beszélgetéseink alkalmával Gábor Áron neve megkerülhetetlen. És ez így volt a kommunizmus legsötétebb évei alatt is. Pedig akkor csak hátrányt jelentett e rokonság emlegetése. Ő mégis megtette, mert dacos székely asszonynak született, aki mindig vállalta származását. Minket, a keze alól kikerülő kisembereket is őseink emlékének ápolására és anyanyelvünk szeretetére nevelt a berecki óvodában. Szinte észrevétlenül és játékosan, népdalok és mesék tanításával oltotta belénk a magyar öntudatot. Ahogy egy hivatástudattal rendelkező székely óvónőtől elvárható. Áldja meg az Isten érte. A hozzá hasonló nevelőknek és édesanyáknak köszönhető, hogy válságos időkben közösségünk mindig képes volt kitermelni az irányításra termett személyiségeket. Azokat a vezetőket, akik tevékenységükkel és személyes példaadásukkal meg tudták tartani nemzettársaikban a hitet. Ez a hit adott értelmet küzdelmeiknek, s erőt verejtékes munkájukhoz. A hit, hogy nem csak volt, hanem Isten segítségével lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha mi is úgy akarjuk. Gábor Áron a székely furfang, konokság, kitartás és bátorság megtestesítője, akit tettei az 1848-as forradalom és szabadságharc legendás alakjává emeltek. Hiszen előzmények, hagyomány és kellő tapasztalat hiányában is hadiipart teremtett Székelyföldön, mert ezt követelte hazája s nemzete érdeke. Az irányításával gyártott ágyúkat felhasználva, vezénylete alatt az újdonsült háromszéki tüzérek eredményeseknek bizonyultak. Segítségükkel e piciny vármegye védői nem csak felvették a harcot a szülőföldjükre betörő osztrák haderővel, hanem többször is vereséget mértek rá. Olyannyira, hogy végül az önvédelmi harcnak csak az orosz csapatok beözönlése és az őrnagy eleste vetett véget. Leverték, de nem győzték le. Hiszen az akkori s a jelenlegi megszállók sem tudták kioltani a szabadság lángját. Mert az ott lobogott, és ott lobog ma is a székely emberek szívében. És lobogni fog, mert lobognia kell mindaddig, míg a vágy, mely táplálja, be nem teljesül. Míg a székelység saját kezébe nem veheti önnön sorsa irányítását. Ez Gábor Áron üzenete nekünk s a mindenkori elnyomóknak egyaránt.
    Forrás: Háromszék Napilap
  • 2009. május 30., szombat: Kovakő - diákmelléklet

    Amikor nincs idő pihenésre (V. Háromszéki Diáknapok)

    Lezajlott, megint vége, és újra várhat szinte egy teljes évet a háromszéki középiskolás diákság. Fel is tehetnénk azt a kérdést, hogy miért nem történik meg egy évben legalább kétszer ez az esemény? Hogy miért, azt nem tudja senki, de lehet találgatni! Sok sikert minden kedves olvasónak! Na de egy biztos, ha visszagondolunk az elmúlt néhány évre, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy jövőre is megrendezik, mert hogy nézne ki, ha mégsem. Olyan hagyománnyá alakult, hogy ezt már nem lehet kitörölni a háromszéki diákok emlékeiből. Na, de visszatérve a tejútrendszerbe, a Föld nevű bolygóra, és még lehetne sorolni szépen lassan a koordinátákat, de inkább egyet ugorjunk, mert a végén még elalszik valaki olvasás közben, és ezt senki sem szeretné. Tehát Sepsiszentgyörgy, Háromszéki Diáknapok. Valószínű, minden sepsiszentgyörgyi lakosnak ismerős ez a fogalom, de ha mégsem, akkor hamar eszébe fog jutni. Szóval, az az esemény, amikor megközelítőleg háromszázhúsz diák rohangál egyszerre három napon keresztül a város minden zugában. Hol apró papírdarabokat gyűjtögetve Mári néni kardvirágbokrából vagy esetleg Pista bácsi csatornájából, de még az is előfordult idén, hogy ez a szorgos kezű fiatalság összegyűjtötte a városban felhalmozódott cigarettacsikk-állományt. Természetesen, ez mindenkinek jó érzés volt, hogy végre két napig nem volt annyi csikk a földön, mint általában. De ez még mindig csak kis ízelítő volt a diáknapokból, hiszen ez az esemény izgalmasabb és sokkal összetettebb, mint egy Csapd le csacsi vagy Pityipalkó a kártyajátékokban. Csütörtök délelőtt van. Egyre nagyobb a hőség. Az elmúlt néhány évhez hasonlóan idén is a csillagnál (Erzsébet park) volt a gyülekezés. Sokan értetlenkedve nézték ezt a sok őrjöngő fiatalt, de egyszer s mindenkorra a déli harangszó előtt elkezdődött a nagy, várva várt felvonulás. Volt itt zászlólengetés, ordítozás, himnuszharsogás, dob, kereplő még egy zenélő, tuningolt Trabant is, és nem utolsósorban háromszázhúsz középiskolás, valamint ne feledkezzünk meg a versenyszervező bizottságról sem, mely több mint fél évig dolgozott azon, hogy mindez létrejöhessen. Egy kis gyalogtúra után e nagy csapat kiérkezett a 4-es kilométerkőhöz, a kőszínpadhoz, a majális helyszínére. A majálist teljes mértékben denotatív értelemben kell felfogni, mert lényegében pont olyan, mint egy klasszikus majális, csak méretekben egy kicsit nagyobb, és sok érdekes programmal kitöltve, hogy ne unatkozzanak a versenyzők. Miután minden csapat megtalálta a megfelelő helyet a letelepedéshez, rövid megnyitóbeszéd után megkezdődtek a csapatok bemutatkozó előadásai. Volt itt bőven mindenféle kategóriából, de fogjuk rá, hogy mindenki kreatív és érdekes bemutatkozóval állt elő. Ezt követte néhány érdekes versenyszám: Piff-paff-puff, Labda a karikában, Kincsvadászat, Élő bowling, Piramisépítés a csapattagokból és még sok más játék. Talán a legfontosabb a gasztronómiai vetélkedő. Nem töltöttkáposzta-maratont vagy pityókatokány-főző versenyt kell ezalatt érteni, mert ez a versenyszám inkább keleti vonásokat hordozott, mintsem az erdélyi konyha jellemzőit, hiszen rizsből, fagyasztott zöldségből és virsliből kellett valami csodálatosat előteremteni. Nagyjából mindenki időre készítette el kisebb nagyobb sikerrel a remekművet, hogy a zsűri kiértékelje, de ezt követően, mint az éhező etiópiaiak, úgy ugrottak, hogy felfalják a maradék mennyei mannát. Sajnos, ez az eseménysor hamar eltelt, mindenki hazavonult, de nem sok idő maradt pihenésre, mert este kilenc óra tájt megkezdődött a Lepkézés. Ez abból áll, hogy apró papírdarabokat kell gyűjteni a város minden szegletéből egészen éjfélig. Az a lényege, hogy minél több papírkát gyűjtsön össze a csapat, mert minden darab papír kisebb-nagyobb pontot ér. Van, aki szereti ezt a versenyszámot, és van, aki nem, de immáron minden évben megrendezik, tehát kihagyni nem lehet, mert hagyomány. Másnap. A pénteki nap a kultúráé, legalábbis diáknapok alatt. Reggel kilenctől körülbelül este hétig mindenféle érdekes versenyszám a Tanulók Háza udvarán: szövőszékkészítés, a Tanulók Háza domborművének megalkotása, űrhajóépítés, nagyapó zenefájának megépítése, fűszerből űrlényt kellett kirakni, és ezzel párhuzamosan zajlott a fejvadászat. Este megint csak nem volt lehetőség pihenésre, mert kilenctől megkezdődött a szarkaest. Idén cigarettacsikket kellett gyűjteniük a csapatoknak. Nem mindenki örült ennek, de azért jó volt, és hasznos. Harmadik a sportnap. Ez a nap nem feltétlenül a fizikai megpróbáltatásról szólt, de azért nem hagyták ki a szervezők. Mindenféle kreatív játék mellett helyet kapott a futball, ami nem hasonlított teljesen az eredetire, na meg hogy is maradhatott volna el a kosárlabda, hiszen napjainkban egyre népszerűbb Sepsiszentgyörgyön. Este hétkor megkezdődött a várva várt gála a Tamási Áron Színházban. Ennek moderátora a jól ismert Tóth Szabolcs (TSZ) kolozsvári humorista volt. Nem is kell mesélni, hiszen hozta a formáját, éppen ezért volt alkalom a nevetésre. A gála arról szól, hogy a három nap alatt az első öt legtöbb pontot elért csapat újra megmérkőzik egymással a háromszéki diáknapok legügyesebb csapata címért. A bejutott csapatok: Ördögfiókák, Bubis Banzáj, Fekete Lakkcipő, Gyilkos Hangyák, valamint a Csodaszarw. Különböző megpróbáltatások árán, persze, nagy izgalom volt, de végül a Gyilkos hangyák csapata vitte el a legügyesebb csapat címet. Reméljük, jövőre is megrendezik. Köszönet a Háromszéki Diáknapok szervezőcsapatának, hogy néhány éve mindig újabb és újabb meglepetésekkel állnak elő, és felejthetetlen élményt nyújtanak a háromszéki diákoknak. Pakot Áron
    Forrás: Háromszék Napilap
  • 2009. május 22., péntek: Közélet

    Szekértábor és kézműves-bemutató az Óriáspince-tetőn

    Színes programmal várják a háromszékieket a Maksa fölötti Óriáspince-tetőre vasárnap, ugyanis ott tartják a megyei turisztikai napok zárórendezvényét. Elsősorban a kézművesmesterségek bemutatója, valamint a települések által saját értékeikkel, különlegességeikkel, kiadványaikkal díszített szekerekből álló szekértábor keltheti fel az érdeklődők kíváncsiságát, de a szervező Kovászna Megyei Művelődési Központ más műsorokat is kínál.
    Forrás: Háromszék Napilap
  • Első  Előző  1 2 3 4 5   Következő  Utolsó