• 2015. 06. 16.

    Kézműves és néptánctábor felnőtteknek

    «« vissza
  • Kinek szól a képzés? Mindenkinek, aki nevelési céljai megvalósítás érdekében játékos módszereket kíván használni: tanítóknak, osztályfőnököknek, segítő pedagógusoknak, tanároknak, és bárkinek, aki szereti a kihívásokat, új táncos, kézműves élményekre vágyik, szeret és mer játszani. Azoknak, akik korábban nem, vagy csak futólag találkoztak és ismerkedtek meg a néptáncokkal és énekekkel, kézműves foglalkozásokkal, dráma játékok módszereivel, de kíváncsian és nyitottan állnak a mélyebb megismerés elé!

    Kik oktatnak? 
    Both Jocó és Both Zsuzsa, néptánc- Kolozsvár (mezőségi Tóvidékről, melegföldvári táncokat tanítanak)
    Benkő Éva, nemezelés – Guzsalyas alapítvány, Sepsiszentgyörgy
    Szász Etelka, gyöngyfűzés – Tanulók Háza, Sepsiszentgyörgy
    Fazakas Misi, dráma játékok, Osonó színházi társulat, Sepsiszentgyörgy
    Zenél Ábri Béla és „bandája” 

    A Pedagógusok Háza a tábor résztvevőinek igény szerint, oklevelet biztosít.
    A részvételi díj 200 RON, ami tartalmazza az oktatást, szállást, napi háromszoros étkezést, ugyanakkor a saját kezűleg elkészített kézműves tárgyakat is el lehet vinni.
    Jelentkezni lehet Virág Endrénél a 0751-109751-es telefonszámon vagy az e-mialcímen makvirag67@gmail.com, legkésőbb 2015. május 29-ig. A részvétel bárkinek nyitott, nem kötelező pedagógusi oklevéllel rendelkezzen.
    A maximális létszám 30 fő. Amennyiben a határidő lejárta előtt megtelik a keret, úgy korábban zárjuk le a jelentkezés lehetőségét.

  • Fotógaléria:

  •