• 2016. 10. 11.

    VII. Székelyföld Napok Kovászna megyei programja

    «« vissza
  • 24 településen több mint 50 program, többek között 10 bábelőadás, 13 filmvetítés, 4 könyvbemutató, folklórműsorok, amatőr színházi előadások, kiadói estek, interaktív gyerekprogramok, koncertek és egyéb kulturális események várják az érdeklődőket Kovászna megyében a VII. Székelyföld Napok rendezvénysorozatán. Hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája is (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. Ugyancsak a megyeszékhelyen adják át a székelyföldi megyék által alapított Orbán Balázs-díjakat (október 17., Sepsiszentgyörgy).


    2016. október 12., SZERDA

    Bodok
    2016. október 12., 10.00 és 12.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Bodoki Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 12., 17.00
    4. Székelyföldi Grafikai Biennále hivatalos megnyitója
    Helyszín: Erdélyi Művészeti Központ
    Szervezők: Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kulturális és Művészeti Központ Gyergyószárhely
    Társszervezők: Erdélyi Művészeti Központ, Székely Nemzeti Múzeum, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, Lábas Ház, Romániai Képzőművészek Szövetségének (UAP) sepsiszentgyörgyi fiókja

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 12., 18.00
    4. Székelyföldi Grafikai Biennále - Díjátadó gála
    Jazzappella - koncert
    Helyszín: Tamási Áron Színház
    Szervezők: Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kulturális és Művészeti Központ Gyergyószárhely
    Társszervezők: Erdélyi Művészeti Központ, Székely Nemzeti Múzeum, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, Lábas Ház, Romániai Képzőművészek Szövetségének (UAP) sepsiszentgyörgyi fiókja

    Barót
    2016. október 12., 18.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Baróti Művelődési Ház kisterme
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    2016. október 13., CSÜTÖRTÖK


    Kisbacon
    2016. október 13., 10.00
    A házikenyér útja – Csernátoni iskolások (45 fő) – magyar nyelvű program
    Helyszín: Kisbacon – Közösségi Ház, vízi malom
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Sepsibükszád
    2016. október 13., 11.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Sepsibükszádi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 13., 18.00
    Ioan Horvath Bugnariu / LITHO – Kiállításmegnyitó
    Helyszín: Lábas Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Sepsiszentgyörgy

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 13-16.
    Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója (12. kiadás) - EHTET
    Helyszín: Háromszék Táncstúdió, Tamási Áron Színház, Művész Mozi, MAGMA Kortárs Művészeti Központ
    Szervező: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány, Romániai Magyar Néptánc Egyesület
    Partnerek: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Maros Művészegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes, Udvarhely Néptáncműhely

    2016. október 14., PÉNTEK

    Kovászna
    2016. október 15., 10.00
    Népi Mesterségek Napja – Mesterségbemutatók és néprajzi kiállítás
    Helyszín: Városi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Városi Művelődési Ház

    Csernáton
    2016. október 14., 12.00
    A házilaska útja – Kézdiszéki Családi Házak lakói (25 fő) – magyar nyelvű program
    Helyszín: Csernáton, Malomkert, Haszmann Pál Múzeum
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Kézdivásárhely
    2016. október 14., 18.00
    A csíkszeredai Bookart Kiadó Estje
    Helyszín: Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár
    Szervező: Bookart Kiadó (Csíkszereda), Bod Péter Megyei Könyvtár, Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár (Kézdivásárhely)
    Társszervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Kézdivásárhely
    2016. október 14., 19.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Vigadó Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Társszervező: Vigadó Művelődési Ház

    Kökös
    2016. október 14., 19.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Kökösi Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Kökösi Polgármesteri Hivatal

    Nagyborosnyó
    2016. október 14., 19.00
    "Zeng a lélek, zeng a szó…" a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes folklórműsora
    Helyszín: Nagyborosnyói Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Nagyborosnyói Polgármesteri Hivatal

    Ikafalva
    2016. október 14., 20.00
    Pódium Színjátszó Társulat: Rejtő Koktél - Rejtő Jenő bohózatok
    Helyszín: Ikafalvi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Csillagösvény Egyesület

    Bölön
    2016. október 14., 20.00
    A Kis-Balaton Táncegyüttes (Magyarország, Balatonszentgyörgy), Kék Virág Néptánccsoport (Bölön) és a Harmónia Kamarakórus (Sepsiszentgyörgy) előadásai
    Helyszín: Bölöni Kultúrotthon
    Szervező: Pál Utcai Fiuk Egyesület, Kék Virág Néptánccsoport, Bölön Polgármesteri Hivatala
    Társszervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    2016. október 15., SZOMBAT

    Kovászna
    2016. október 15., 10.00
    Népi Mesterségek Napja – Mesterségbemutatók és néprajzi kiállítás
    Helyszín: Városi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Városi Művelődési Ház

    Kisbacon
    2016. október 15., 10.00
    Kenyér útja – Bodzavidéki családi házak lakói (25 fő) – (román nyelvű program)
    Helyszín: Kisbacon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 15., 13.00
    Műhelymunka a képregényekről
    Helyszín: Plugor Sándor Művészeti Líceum
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Társszervező: Plugor Sándor Művészeti Líceum

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 15., 17.00
    Victor Drujiniu - Képregény-kiállítás
    Helyszín: Árkosi Művelődési Központ (Bástya Ház, Sepsiszentgyörgy, Olt u. 6. sz.)
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa, Árkosi Művelődési Központ, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 15., 18.00
    A csíkszeredai Bookart Kiadó Estje
    Helyszín: Tein tea- és kávéház
    Szervező: Bookart Kiadó (Csíkszereda), Bod Péter Megyei Könyvtár, Tein (Sepsiszentgyörgy)
    Társszervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Csernáton
    2016. október 15., 19.00
    Könyvbemutató: Czegő Zoltán - Szószék a Hargitán, Két tenyérben, Hetvenhét - válogatott versek
    Helyszín: Sylvester Lajos Községi Könyvtár
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Sylvester Lajos Községi Könyvtár

    2016. október 16., VASÁRNAP

    Csíksomlyó
    2016. október 16., 10.30 (indulás: 08:00)
    Férfi dalcsoportok találkozója (29 fő megy Kovászna megyéből)
    Helyszín: Csíksomlyói Kegytemplom

    Zabola
    2016. október 16., 14.00
    20 éves a Gyöngyharmat Néptáncegyüttes
    Helyszín: Mikes Kastély, Csángó Néprajzi Múzeum, Zabolai 1. Számú Művelődési Ház
    Szervező: Gyöngyharmat Egyesület, Gyöngyharmat Táncegyüttes
    Társszervező: Zabolai Polgármesteri Hivatal, Csángó Néprajzi Múzeum, Mikes család

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 16., 18.00
    A Kis-Balaton Táncegyüttes (Magyarország, Balatonszentgyörgy), a Százlábú Néptánccsoport és a Harmónia Kamarakórus (Sepsiszentgyörgy) előadásai
    Helyszín: Kónya Ádám Művelődési Ház
    Szervező: Pál Utcai Fiúk Egyesület, Harmónia Kulturális Egyesület, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Felsőrákos
    2016. október 16., 17.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése, utána beszélgetés a Székely hagyományok című film alkotóival: Erdély András és Vargyasi Levente
    Helyszín: Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Sepsibesenyő
    2016. október 16., 20.00
    Pódium Színjátszó Társulat: Rejtő Koktél - Rejtő Jenő bohózatok
    Helyszín: Sepsibesenyői Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    2016. október 17., HÉTFŐ

    Csernáton
    2016. október 17., 09.00
    A házilaska útja – a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai (45 fő) – (magyar nyelvű program)
    Helyszín: Csernáton, Malomkert, Haszmann Pál Múzeum
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Lemhény
    2016. október 17., 11.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Alsólemhényi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Bem József Gimnázium

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 17., 16.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Kónya Ádám Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi Szervező: MUKKK Kulturális Egyesület

    Illyefalva
    2016. október 17., 17.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező:Fábián Ernő Könyvtár

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 17., 18.00
    Orbán Balázs díjátadási ünnepség
    Helyszín: Krisztus Király Templom, Sepsiszentgyörgy
    Szervező: Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, Maros Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Hargita Megyei Kulturális Központ

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 17., 18.00
    A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó estje
    Helyszín: Tein tea- és kávéház
    Szervező: Mentor Könyvek Kiadó (Marosvásárhely), Bod Péter Megyei Könyvtár, Tein (Sepsiszentgyörgy)
    Társszervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    2016. október 18., KEDD

    Csernáton
    2016. október 18., 09.00
    A házilaska útja – a Szentivánlaborfalvi Iskola diákjai (21 fő) – (magyar nyelvű program)
    Helyszín: Csernáton, Malomkert, Haszmann Pál Múzeum
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Kisbacon
    2016. október 18., 10.00
    A házikenyér útja – Sepsiszentgyörgy, Nicolae Colan Általános Iskola (25 fő) – (magyar nyelvű program)
    Helyszín: Kisbacon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Kézdiszentlélek
    2016. október 18., 11.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Petőfi Sándor Művelődési Ház

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 18., 18.00
    Kis- és nagyregények hosszú téli estékre – A budapesti PONT Kiadó „történetmondó” estje
    Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron Terem
    Szervező: Bod Péter Megyei Könyvtár (Sepsiszentgyörgy), PONT Kiadó (Budapest)
    Helyi szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Gelence
    2016. október 18., 20.00
    Pódium Színjátszó Társulat: Rejtő Koktél - Rejtő Jenő bohózatok
    Helyszín: Bodor György Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    2016. október 19., SZERDA

    Köpec
    2016. október 19., 12.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Csernáton
    2016. október 19., 14.00
    Filmvetítés: Székely hagyományok – Alkotók: Várkonyi Eszter, Erdély András, Vargyasi Levente
    Helyszín: Haszmann Pál MúzeumSzervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Haszmann Pál Múzeum

    Árkos
    2016. október 19., 19.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Árkosi Unitárius Közösségi Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Nagy Enikő, Árkosi Unitárius Egyház

    Kézdiszentlélek
    2016. október 19., 19.00
    Könyvbemutató és filmvetítés: Kinda István/Pozsony Ferenc - Székely hagyományok
    Helyszín: Közösségi Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Kemény Zsigmond Községi Könyvtár

    Sepsiszentgyörgy
    2016. október 19., 19.00
    A Georgius és a Csíki Kamarazenekar közös koncertje
    Helyszín: Tamási Áron Színház nagyterme
    Szervező: Georgius Kamarazenekar Egyesület
    Társszervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    2016. október 20., CSÜTÖRTÖK

    Székelyszáldobos
    2016. október 20., 11.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Székelyszáldobosi Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Ikafalva
    2016. október 20., 18.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Ikafalvi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Csillagösvény Egyesület, Ikafalvi Református Egyházközség

    Sepsiszentgyörgy    
    2016. október 20., 18.00
    Szekeres Attila: A székely közösség címerének alakulása
    Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron Terem
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Barót
    2016. október 20., 19.00
    Könyvbemutató és filmvetítés: Kinda István/Pozsony Ferenc - Székely hagyományok
    Helyszín: Erdővidék Múzeuma, Kászoni Gáspár terem
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Erdővidék Múzeuma

    2016. október 21., PÉNTEK

    Csernáton
    2016. október 21., 09.00
    A házilaska útja – Sepsibükszádi Iskola tanulói (50 fő) – (magyar nyelvű program)
    Helyszín: Csernáton, Malomkert, Haszmann Pál Múzeum
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Zágon
    2016. október 21., 10.30 és 12.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Mikes Kelemen Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa

    Kézdiszentlélek
    2016. október 21., 19.00
    Könyvbemutató: Tóth László - Kézdiszék 1916 írásban és képekben
    Helyszín: Közösségi Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Kemény Zsigmond Községi Könyvtár

    Kökös    
    2016. október 21., 19.00
    "Zeng a lélek, zeng a szó…" a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes folklórműsora
    Helyszín: Kökösi Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Kökösi Polgármesteri Hivatal

    2016. október 22., SZOMBAT

    Páva
    2016. október 22., 11.00
    Cimborák Bábszínház: A REST LEGÉNYRŐL - magyar népmese alapján készült bábjáték
    Helyszín: Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa 

    Árkos
    2016. október 22., 19.00
    "Zeng a lélek, zeng a szó…" a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes folklórműsora
    Helyszín: Árkosi Művelődési Ház
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Nagy Enikő, Árkosi Unitárius Egyház

    Zabola
    2016. október 22., 19.00
    A 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére beérkezett filmek vetítése
    Helyszín: Zabolai Kultúrotthon
    Szervező: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
    Helyi szervező: Both László

    2016. október 23., VASÁRNAP

    Marosvásárhely
    2016. október 23., 18:00
    Férfi dalcsoportok találkozója – (Kovászna megyéből 29 fő megy)
    Helyszín: Maros Művészegyüttes kövesdombi előadóterme

     

  •